MOTIVÁCIÓS LEVÉL
Tisztelt Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium!
Hivatkozva az VI/1641/2026/FEFHAT számú kiírásra megpályázom a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kuratóriumi tagságát.
A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (KEKVA) megszüntetésére nemcsak azért van szükség, mert az Európai Unió ezt várja tőlünk a fejlesztési forrásokért cserébe, hanem főként azért, mert ez az irányítási modell nem szolgálja sem a társadalom, sem az egyetemi polgárok (hallgatók, oktatók, kutatók, támogatók) érdekét. Az „önbeporzó” KEKVA kuratóriumok ugyanis lényegében korlátlan hatalommal rendelkeztek, nem működtek transzparensen, és nem voltak elszámoltathatók. Az alapítói jogok átadása a kuratóriumok számára jogi és közgazdasági nonszensz, fából vaskarika volt. A kormánytól függőségi viszonyban lévő politikai megbízottak kinevezése további súlyos érdekkonfliktusokhoz vezetett. Általános közgazdasági tétel, hogy a rossz irányítási modell visszaélések melegágya. Hasonlóan az MNB alapítványokhoz és a sajátos magyar „magántőkealapokhoz” a KEKVA rendszerbe is eredendően bele volt kódolva a felelőtlen gazdálkodás lehetősége. A jövőbeli átvilágítások fogják hitelt érdemlően feltárni, hogy az egyes alapítványok hogyan gazdálkodtak a rájuk bízott jelentős közvagyonnal. Mindenesetre a kecskeméti és a Metropolitan egyetemek nemrég nyilvánosságra került vagyonvesztése aggodalomra ad okot a többi egyetem esetében is. Megfelelő intézményi garanciák és ösztönzők híján kizárólag a kuratóriumi tagok személyes integritásán múlott, hogy visszaéltek-e a helyzettel. A pénzügyi szakirodalom ezt erkölcsi kockázatnak nevezi, melynek megfelelő kezelése a vállalatirányítás kitüntetett kérdésköre.
Az KEKVA rendszer másik negatív következménye az akadémiai szabadság elfojtása volt, amit a zászlóshajó Budapesti Corvinus Egyetemen a saját bőrünkön is megtapasztaltunk. Meggyőződésem, hogy ez nem az átalakítás véletlen mellékhatása, hanem kifejezett politikai célja volt. A Szenátus elveszítette döntési jogköreinek nagy részét és lényegében véleményezési szerepbe szorult. A kuratórium döntött fontos stratégiai kérdésekben, mint például szakok megszüntetése vagy az új teljesítményértékelési szabályok bevezetése. A vitáknak és érveknek többé nem volt helye az egyetemen. Az előző rektor szájából elhangzott az a mondat egy szenátusülésen, hogy: „Aki vitatkozik, az tiszteletlen.” Megváltozott a Szenátus összetétele is, többségbe kerültek a felsővezetéshez tartozó vagy tőlük közvetlenül függő szenátorok. Egyúttal megváltozott az egyetem szervezeti struktúrája is, megszüntették a többé-kevésbé független karokat, és bevezették az ún. mátrix-szervezetet, ahol az intézetvezetők felelősek a humánerőforrásért és a szakfelelősök/dékánok a programok fejlesztéséért és működtetéséért. Emiatt a középvezetők önállóan semmiben nem tudnak dönteni, a konfliktusok jelentős része csak rektorhelyettesi szinten tud megoldódni. Ez tovább erősíti a döntések központosítását és a minden részletkérdésre kiterjedő felsővezetői kontrollt. A mátrixszervezet tehát szándékosan konfliktusokat generál az alacsonyabb szinteken, ami rombolja az autonóm közösségeket és a szakmai együttműködéseket. Ugyanígy egymás ellen fordította a kollégákat az ún. „forced ranking” alapú teljesítményértékelési rendszer bevezetése is, melynek az a lényege, hogy a felsővezetés a legkisebb szervezeti egység szintjén is előre meghatározza, hogy hányan kerülhetnek a „kiváló”, a „megfelelt” és a „fejlesztendő” kategóriákba. A besorolásnak komoly következményei vannak a bónuszra, a fizetésemelésekre és az esetleges elbocsátásokra nézve is. Nem csoda, hogy ez az egyéni teljesítményen alapuló, agresszív versenyeztetés kényszerű igazodásokhoz, öncenzúrához és az együttműködések csökkenéséhez vezetett. Ráadásul, szembe menve a nyugati világ évszázados demokratikus egyetemi hagyományaival, a Corvinuson megszűntek a védett egyetemi állások (tenureship), tehát a docensek és professzorok is bármikor elbocsáthatóvá váltak. Pedig a védett állásoknak kiemelt szerepük van az akadémiai szabadságban, hiszen az egyetemi oktatóknak és kutatóknak félelem nélkül kellene új oktatási módszerekkel és kutatási irányzatokkal kísérletezni és fontos társadalmi kérdésekben megnyilvánulni akár az aktuális hatalommal szembehelyezkedve is.
Az akadémiai szabadság nem egy kiragadott jellemzője az egyetemeknek a sok közül, hanem „a” legfontosabb „core business”. Empirikus tény, hogy akadémiai szabadság nélkül az egyetemek nem tudják betölteni társadalmi szerepüket: a tudásfelhalmozás lelassul, a diplomák elértéktelednek, és a kritikus hangok elnémulnak. Sajnos számos jel utal arra, hogy a Budapesti Corvinus Egyetemen beindultak ezek a negatív tendenciák (jelentkező hallgatók számának csökkenése, QS rangsorból való kiesés, vizsgabotrány stb.). Az utolsó utáni pillanatban vagyunk, hogy ezt megfordítsuk. Már csak azért is, mert a felforgató (disruptive) technológiák elérték a fehérgalléros állásokat, így az egyetemeknek teljesen újra kell gondolniuk a társadalmi küldetésüket és alkalmazkodniuk kell a szinte felfoghatatlan változásokhoz. Ez csak az akadémiai szabadság teljeskörű helyreállításával és a haladó nyugati hálózatokhoz (pl. Erasmus, Horizont) való visszacsatlakozással képzelhető el.
Természetesen nem lehet és nem is érdemes visszatérni a 2019 előtti működéshez. Meg kell őrizni az elmúlt évekből az egyetemi dolgozók által közösen létrehozott eredményeket. Folyamatosan fejleszteni kell a programjainkat, tovább kell vinni a kutatási kultúraváltást, meg kell őrizni a rugalmas gazdasági működés számos elemét, biztosítani kell a megfelelő finanszírozást, tovább közelítve a fizetéseket a nemzetközi sztenderdekhez. Az egyetemi vitakultúra újraélesztésével és a döntési folyamatok újratervezésével meg kell valósítanunk a rendszerváltást a Corvinuson is. Közösen kell kitalálnunk, hogy milyen fenntartható, új irányítási modellre akarunk áttérni 2027-ben.
Több mint három évtizede dolgozom egyetemeken (Budapesti Corvinus Egyetem, Luxembourg University, Luxembourg School of Business) és kutatóintézetekben (Collegium Budapest Institute for Advanced Studies, KRTK KTI), így jelentős tapasztalatra tettem szert az oktatás, kutatás és a felsőoktatási adminisztráció terén. Doktori disszertációmat a felsőoktatás finanszírozásáról és a diákhitelezésről írtam. Több mint öt éve dolgozom az OTP bankcsoport leányvállalatainak felügyelőbizottságában független tagként és a Kockázatkezelési Bizottság elnökeként, így jelentős tapasztalatra tettem szert komplex pénzügyi intézmények felügyeletében és irányításában, ami a legszigorúbb, az Európai Központi Bank által támasztott szabályozói követelményeknek is megfelel. Az elmúlt időszakban a kutatási és publikációs tevékenységem nagy része kifejezetten kockázatkezelési és vállalatirányítási kérdésekre irányult, például az erkölcsi kockázat csökkentésére, a csalások felderítésére és a nyilvánosság szerepére a fenntartható pénzügyi működésben. Meggyőződésem, hogy a KEKVA modell felszámolása történelmi lehetőség az egyetemeink, és különösen az alma materem, a „Közgáz” új pályára állítására, amihez elméleti ismereteim és gyakorlati tapasztalataim felhasználásával érdemben hozzá szeretnék járulni.
Budapest, 2026. július 07.